BIO

 

Ahogy a legtöbb alkotóművész számára, úgy számomra is mindig fontos volt, hogy egy kép ne csak azt ábrázolja, amit a szemünkkel látunk, hanem egyfajta láthatatlant is megmutassak, gondolatot ébresszek műveimmel. A legegyszerűbb, leghétköznapibb formákat, tárgyakat emelem be képeimbe szimbolikus jelentéseket adva nekik. Sajátos mitikus jelrendszeremen keresztül olyan egyetemes problémaköröket igyekszem megfogalmazni, körbejárni, melyek mindannyiunk életét befolyásolják, jellemzik, ezáltal lehetőséget nyitva arra, hogy a kép a nézőben éljen tovább a saját gondolatainak, vagy akár az aktuális lelkiállapotának megfelelően.

Műveim monokróm hatású színei, a fény-árnyék erős kontrasztja egyidejűleg teszi álomszerűvé és filozofikussá a sok esetben apokaliptikus hangulatú látványt egy nem létező, de mégis valóságosnak tűnő dimenzióba – egy ismerős ismeretlenbe – vezetve a nézőt.

Munkáim során általában a festészet és a grafika határán mozgok. Sajátos festészeti technikákat, önmagam által kikísérletezett festőeljárásokat is alkalmazok. Sok esetben ötvözöm a különböző technikákat. Ugyanazon témákat több eszközzel is feldolgozom. Egyidejűleg, párhuzamosan készítem grafikáimat, festményeimet és térbeli képeimet, egymással szoros összefüggésben. Főbb eszközeim egyrészről az olajfesték, másrészről a linómetszet, de az akvarell, valamint az általam készített akril, tojástempera és egyéb eljárásokat is szívesen alkalmazom. Térbeli műveim megvalósítását szintén többféle technikával végzem különböző – fa, fém, hungarocell és egyéb a környezetemben talált – anyagok, tárgyak képbe történő beapplikálásával. 

Általában sorozatokban gondolkodom. Bizonyos motívumokat addig ismétlek, míg teljesen körbe nem járok egy-egy adott témát. Ennek köszönhetően vannak olyan képi elemek, melyek még évek múltával is előtérbe kerülnek.